Sztárparádé

2011. június 17.

CSEPELYI ADRIENN könnyed nyári lemezajánlója

Az operaházakba ugyan hamarosan beköszönt az uborkaszezon, és csak néhány szabadtéri előadással meg fesztiválozással kell túlélnünk a nyarat, azért a lemezkiadók gondoltak ránk, és szenvedéseinket enyhítendő piacra dobtak néhány pompás lemezt. Az alábbiakkal egész biztosan hűvösebb a kánikula, elviselhetőbb a szúnyogdöngés, és elkerülhető a hiánybetegségek kialakulása. Rossz lemezekről meg amúgy is miért írnánk.

Romantic arias

Nino Machaidze: Romantic arias

1. Nino MachaidzeRomantic Arias

Egyszer roppant gonoszan kijelentettem erről a hölgyről, hogy ő a szegény ember Anna Nyetrebkója (nyilván az ominózus karrierbeindító salzburgi beugrás után), pikírt megjegyzésemet azonban mára felülírta számos komoly sikere. Bűn volna Machaidzét skatulyába zárni, egyrészt mert saját jogán lett nemzetközi sztár, másrészt mert hangszíne egészen más, s önálló elképzelései tanúsítják: esze ágában sincs Nyetrebko-klónná válni. S ez így is van rendjén: ezen a lemezen Machaidzének számos ígéretes momentuma van. Az agyonsztárolt Ah! Je veux vivre helyett azonban javasolnám például Nelly áriájára odafigyelni Bellini Adelson e Salvinijából – meseszép felvétel, mind zenekarilag, mind énekesi szempontból. Szívből remélem, hogy Machaidzéről leveszik kissé a femme fatale-szerep terhét, mert aki ilyen csodálatosan lágy, légies legatókat tud produkálni, azt ne akarják állandóan nőstényördögként látni. Látni mindenesetre a lemez alapján minél hamarabb szeretném – lehetőleg egy kellőképp árnyalt szerepben.

Értékelés: 7/10
Kiadja: Sony Classical

Rojotango

Erwin Schrott: Rojotango

2. Erwin SchrottRojotango
Schrott az a fajta énekes, akinek hajlamosak vagyunk bármit megengedni. Egy kedélyes exkluzív interjú után felveszi szerkesztőnket Facebookon, Tumblr-e segítségével végigizgulhatjuk vele Uruguay menetelését a foci vb-n, képeket küld lánya első bálozásáról – emberi, emberközeli és végtelenül közvetlen énekes ő. A Sony Classical sztárigazolása többek között az így „szerzett” rajongótábora miatt is számít nagy fogásnak – no meg persze azon egyszerű oknál fogva is, hogy piszok jó, amit csinál. A Rojotango NEM operalemez, aki bársonypáholyból szeretné megmondani róla a tutit, csalódni fog: a tangó- és bossa nova dalokat tartalmazó albumon ugyanis nem nagyon van fogás. Első osztályú a hangszerelés és a stúdiómunka (a legendás Astor Piazzola zongoristája, Pablo Ziegler alapos munkáját dicséri), a bookleten pedig a Nobel-díjas Mario Vargas Llosa üdvözli a hallgatót – és Erwin munkásságát. Én nemigen rajongok az erőltetett tematikájú, divathullámokra felhúzott kamulemezekért (volt jó pár ilyen az utóbbi időben), a Rojotango azonban telitalálat, minden túlzás nélkül. Aki azt mondja, hogy Schrott hangja nem szól szívdöglesztően a forró ritmusokon, az egy jégszekrényben lakik, és idős Baradlaynak hívják (kőből van a szíve). Az énekes lubickol a stílusok nyújtotta lehetőségekben, hangja telt, magabiztos és elbűvölő, mint a mélyvörös bársony. Romantikus lelkeknek, Schrott-rajongóknak, tangó- és bossa nova-kedvelőknek – és azoknak is, akik kicsit szeretnék jobban megérteni, mit jelent 2011-ben operavilágsztárnak lenni.

Értékelés: 8/10
Kiadja. Sony Classical

The Maltese Tenor

Joseph Calleja: The Maltese Tenor

3. Joseph CallejaThe Maltese Tenor
Előre szólok, ez nem az a lemez, amit bármikor előkaphat az ember. Ehhez hangulat kell, hősszerelmesnek lenni, gyertyafényes vacsorával várni valakit, borozgatni a nyáresti fülledtségben vagy épp szerelmi bánattól sújtva pityeregni a kanapén. Calleja hangja ugyanis olyan matéria, ami miatt egyesek kiszaladnak az Operaházból, mások meg aléltan legyezik magukat a páholyban, hogy soha ilyen szépet nem hallottak még. Aki kapható a nagyívű, aranyló, néhol szentimentális tenorra, az imádni fogja, mindennek ellenére Calleja hangjában igenis van kraft, elég csak meghallgatni a Sento avvampar nell’ animát a Simon Boccanegrából. A bookletben található interjúban Calleja elmondja: őt gyakorlatilag semmi más nem érdekli, csak az, hogy minél szebben énekeljen. Ezt tökéletesen alátámasztja, amit hallunk: végletekig kiművelt, romantikus megoldásokat, igaz, ez néha a (színházi, és nem énektechnikai értelemben vett) drámaiság rovására megy, mint például az Offenbach-felvételnél. Puccininál viszont roppant jól működik, és nyilván Verdi, Massenet és Gounod sem sínyli meg ezt a szinte túlcsordulóan érzelmes énekmódot. Calleja mindenesetre pontosan tudja, mit csinál, egy tudatos és önazonos tenor pedig még mindig százszor többet ér tíz, ész nélkül bűvészkedő énekesnél.

Értékelés: 7/10
Kiadja: DECCA/Universal

Pape - Wagner

René Pape: Wagner

4. René PapeWagner
A Wagner-napokon nem győztem mutogatni a velem együtt trisztánozóknak a pulton ezt az albumot: René Pape idén már elbűvölt Borisz Godunovként, most pedig VIP-helyet szerzett magának a szívemben. Az, hogy Pape szuggesztív jelenség a színpadon, vajmi kevés az én Wagneren trenírozott lelkemnek, úgy hajítom sarokba a rossz Wagner-lemezeket, hogy csak úgy nyekken rajta az egész zenekar. Ez az album azonban jó, és egy kicsit talán még annál is több. Amikor először beraktam a lejátszóba, arra gondoltam, befejezek közben még egy cikket, kikészítem a ruhám másnapra – aztán úgy egy óra múlva azon kaptam magam, hogy nem hogy egy árva karaktert nem ütöttem le, de gyertyafénynél ülök a karosszékben, és nem szól semmi. A lemez ugyanis lejárt, de annyira magával ragadott, hogy az elvarázsolódáson kívül nemigen tudtam másra koncentrálni. Akinek Pape neve még nem volna esetleg hívószó (majd lesz, garantálom), annak ott van Domingo Parsifalként, végképp telhetetleneknek pedig Barenboimot tudom még felajánlani. Ihletett előadás, csupa finom megoldás – afféle „német belcanto”. A Wagner-napok levezetésére tökéletes választás.

Értékelés: 9/10
Kiadja: Deutsche Grammophon/Universal 

Ildebrando D’Arcangelo: Mozart

Ildebrando D’Arcangelo: Mozart

5. Ildebrando D’ArcangeloMozart
A nyár legnagyszerűbb lemeze ez, nem is vitás: aki kedveli Mozartot, azért hallgatja majd rongyosra, mert míves és szép zenei megvalósítású album, aki meg Arkangyalunkat imádja, egyszerűen függővé válik tőle. Nagyon rég vártuk ezt a kiadványt az operavilág egyik elsőszámú szívtiprójától, de azt kell mondanom, a várakozás egyetlen percét se sajnálom, ha ennyi idő kellett ennek a lemeznek az összeéréséhez. Bársonyos, telt, szívdöglesztő basszbariton hang, élettel teli zenekar (Orchestra del Teatro Regio Di Torino, vezényel Gianandrea Noseda) – minden együtt van a pompás nyáresti szórakozáshoz. Ha egy mondattal kellene jellemeznem, azt mondanám: ez Mozart legszexibb oldala. Ha van hölgyismerőse, akivel megkedveltetné az opera műfaját, adja oda neki ezt a lemezt. Én kiraktam egy videót róla a Facebook-oldalamra, azóta nyaggatnak, hogy menjünk külföldre, megnézni ezt a csodálatos példányát a férfinemnek. Pazar!

Értékelés: 10/10
Kiadja: Deutsche Grammophon/Universal

Hasonló bejegyzések