Jonas Kaufmann: Verismo Arias

CSEPELYI ADRIENN lemezkritikája

Jonas Kaufmann: Verismo Arias
Jonas Kaufmann: Verismo Arias

Mondhatjuk, hogy Jonas Kaufmann szerencsés csillagzat alatt született, hisz megvan mindene: lehengerlő hangi adottságok, pompás színészi képességek, szívdöglesztő külső – mindehhez pedig (vagy mindezen okokból kifolyólag) tomboló siker szerte a világon. Kézenfekvő volna ráfeküdnie a hullámra, és vitetnie magát, ő azonban valami egész más utat választott: nem ad ki cukormázas tizenkettő egy tucat lemezeket, nem fotóztatja magát női magazinokba – csupán azt csinálja, amihez a legjobban ért: énekel. Jól énekel.

Legújabb lemeze, a Verismo Arias kompakt tanúbizonysága ennek a bizonyos másik útnak: Kaufmann meglepően komoly és elsőre nehezen emészthető zenei anyagot vett fel, ami inkább alkalmas az elmélyült és aprólékos tanulmányozásra, mint az egyvégtében való hallgatásra. De talán ez is a cél: a nem épp dúdolgatásra termett verista nagyáriákat szélesebb réteghez eljuttatni – nyilvánvalóan kihasználva Kaufmann külső adottságait. A cél nemes és szentesíti az eszközt, a produktum pedig kifogástalan.

A lemezen szereplő áriák között a számunkra most különösen izgalmas Mefistofeléből kettő is található, de kapunk Giordanót (FedoraAndré Chénier), Zandonait (Rómeó és Júlia), Leoncavallót (Bajazzók és Bohémélet), Cilèát (Adriana Lecouvreur), Mascagnit, Ponchiellit és Reficét (Ombra di nube) is. A gyanútlan hallgató, aki esetleg csak Jónásunk bájos pofija miatt veszi meg a lemezt, viszonylag gyorsan sokkot kap tőle, ám szépen, dózisonként adagolva nemcsak különleges zenei élmény, de egy rendhagyó operatörténeti kurzus is ez az album. Tartja magát a mondás, hogy a verizmusban az énektechnikánál fontosabb a mondanivaló és az érzelmek tolmácsolása: nos, Kaufmannt hallgatva ezt átgondolnám még egyszer. Olyan stabil, megingathatatlan, mégis ragyogó hang az övé, olyan emberfeletti rekeszmunka és légzéstechnika van ebben a kicsivel több, mint egy órában, hogy el nem tudom képzelni, hogyan marad energiája mindeközben ontani magából az érzelmeket. Kaufmann olyannyira áthatja a lemezt, hogy a zenekarra mérsékelten és sokadik hallgatásra tudok csak figyelni, nyilván azért, mert Antonio Pappano pompás munkát végez, sima és zökkenőmentes crescendo-decrescendo játékkal és az énekest maximálisan támogató vezényléssel. Erre azonban Kaufmannak nagy szüksége is van az elképesztően nehéz feladat miatt. Ahogy ő mondta: „Nem csupán fizikailag és hangilag volt iszonyatosan nehéz elkészíteni ezt a lemezt, de mentálisan is. Háromórányi szenvedés, sírás és kiabálás után a stúdióban legalábbis ezt érzem.”

Kedves hallgatók, ennek tükrében adagolják a muzsikát, ellenkező esetben könnyen szívnagyobbodást kaphatnak tőle. Egyébként meg az év egyik legjobb albuma.

Kísér: A római Accademia Nazionale di Santa Cecilia Zenekara és Kórusa
Vezényel: Antonio Pappano
Közreműködik: Eva-Maria Westbroek
Kiadja: Decca
Értékelés: 10/9

Kaufmann a lemezről

Kaufmann kedvence a lemezről