In memoriam Laczó István – CD-lemez a nagy tenorista felvételeiből

Rendhagyó – és remélhetőleg hagyományteremtő – vállalkozásba kezdett a Magyar Állami Operaház: CD-lemezt adott ki a Discorara Kft.-vel közösen az 1965-ben elhunyt kiváló tenorista, Laczó István ritkaságszámba menő felvételeiből.

Laczo_IstvanAz egykor népszerű és elismert énekes neve a mai operalátogató generációk számára már kevésbé ismert, mint néhány más kortársáé – éppen azért, mert művészetét kevés felvétel örökítette meg, kereskedelmi forgalomban pedig csak egy bő antológia keretében jelent meg vele egy rövid operarészlet.

A mostani válogatás érdekessége, hogy főképp élő felvételekből tartalmaz részleteket, s hogy a kompaktlemezen a tenorista mellett felesége, Zsögön Lenke, valamint lányuk, Laczó Ildikó felvételei is hallhatók.

A múlt héten az Operaházban tartott sajtótájékoztatón az intézmény részéről megerősítették: az első saját kiadvány megjelenése után más ritkaságszámba menő felvételek közzétételét is tervezik az magyar operajátszás múltjából – akár kompaktlemez, akár interneten hozzáférhető hangarchívum formájában.

A CD műsora az Operaház honlapján olvasható.