Elīna Garanča: Habanera

2010. szeptember 22.

CSEPELYI ADRIENN lemezkritikája

Elīna Garanča: Habanera

Elīna Garanča: Habanera

A tavalyi évad egyik leghangosabb robbanása kétségtelenül Elīna Garanča Met-beli Carmen-alakítása volt. Az ember azt gondolná, egy hideg, északi szépségnek vajmi kevés köze lehet a vérbő spanyolos-cigányos dallamokhoz, az elképesztő népszerűségi hullámot viszont gyorsan meg kellett lovagolni, így adta magát az egyértelmű, ám rizikós tematikus lemez ötlete.

A művésznő maga válogatta össze a lemezen szereplő tizennyolc számot. Érdekes, hogy a Carmen Habanerájának eredeti verziója is felkerült, az énekesnő pedig egy interjúban kifejtette, örömmel állna egy olyan produkció elé, ahol az eredeti változatot kell énekelni („…és akkor talán a hajam is maradhatna szőke” – mondta, bár ez nem tartozik a tárgyhoz). Garanča  tökéletesen tisztában van saját képességeivel, és ennek fényében aknázza ki adottságait: gazdag, magabiztos mélység, élénk, csengő, néhol meglepően erőteljes magasság. Ilyenformán mégsem mondhatjuk, hogy távol állna tőle a dalok által megkövetelt stílus: kacér, okos, precíz és lehengerlő, a kellő helyeken viszont pompás pianissimókkal tud elkápráztatni, akár egy síró hegedű. Ha van is kifogásolnivalónk a lemezen, az leginkább hangszerelési és keverési probléma: Lehár Cigányszerelem című operettjének Hör’ ich Zymbaklänge (Messze a nagy erdő…) című dalából például éppenséggel maga a cimbalom „felejtődött ki” (csókolom, ha nincs, tessen telefonálni, mi adunk szíves-örömest), a nyitódalban pedig a mélyvonósok rámásznak az éneksávra, ami elég szerencsétlen kezdés, lássuk be. Ezeket a bakikat leszámítva a lemez szépen szól, pont eléggé szórakoztató, ám nem nélkülözi a kevésbé slágeres darabokat sem. A szólóhegedűk túlzott sterilsége nyilván nekünk, magyaroknak zavaró csupán, így megbocsátom (ez biztos lakhatási ártalom, mert az egyik legkiválóbb prímás a szomszédom). A sztenderdeken kívül olyan modernek is szerepelnek a lemezen, mint José María Gallardo Del Rey szerzeménye.

A karmester, Karel Mark Chichon néhol igen figyelemre méltó kísérleteket folytat vezénylés közben, ám ezek nem mindig jönnek be (például a Seguidilla megakasztott-begyorsított tizenhatodai elég kényelmetlenek), ám összességében ez pont annyit vesz el a lemez értékéből, amennyit tüzes crescendói hozzátesznek.

A kiadás szép, bár a borítófotó és a kísérőfüzetben szereplő képek közül utóbbiak sokkal jobban illenek a témához, érthetetlen, miért a többi került ki. A könyvecske tartalmazza a dalszövegeket angolul és eredeti nyelven, valamint egy interjút is.
Izgalmas összeállítás szép köntösben, nem csak Garanča-rajongóknak!

Coro Filarmonico del Regio di Torino (1, 10, 17, 18)
Karvezető: Claudio Fenoglio
Orchestra Sinfonica Nazionale della Rai
Karmester: Karel Mark Chichon

Kiadja: Deutsche Grammophon
Értékelés: 10/8

Hasonló bejegyzések