VÉR-FÜRDŐ – Kovalik Balázs Élektrája az Operaház színpadán

Richard Strauss: Élektra – Magyar Állami Operaház, november 24., 28. FÜLÖP KÁROLY kritikája

Az Operaház bejárata "becsomagolva" (Fotó: Éder Vera)
Az Operaház bejárata „becsomagolva”
(Fotó: Éder Vera)

Véres leplekbe burkolózott az Opera homlokzata az Élektra premierje körüli napokra. Amennyire rejtegették A végzet hatalmát, most meglepő, hogy ennyire eklatáns módon jelzik: valami történik a házban. Az Andrássy úton sétálók nem tudnak nem belebotlani a rikító dekorációba, melynek felirata hirdeti az új produkciót. És érdemes átsétálni a veres árkádok alatt, be az épületbe, egészen a kasszáig, s ha van még, jegyet váltani az előadásra.

A bemutató előtt hetekkel megjelent az Opera honlapján egy zuhanyrózsa, s megindultak a találgatások, vajon milyen lesz az új produkció, amelynek voltaképpen ez a szimbóluma, zöld csempés háttérrel. És a csempékről lefolyó fekete betűk.
A találgatásokat élénk viták váltották fel a premier óta; végre egy újabb előadás, amiről vitatkozhatunk, amely megosztja a közönséget, mert bizony a premier ovációját időnként – a rendező megjelenésekor – jól hallható búzás is tarkította. Katharina Wagner óta először.

Aki a fent írtak alapján úgy gondolná, hogy most már jól működik az operaházi píár, az előadások menedzselése, a reklám, azt azért ki kell ábrándítanom. A premier estéjén idő előtt elfogyott a műsorfüzet. A harmadikon. Aztán kérdeztem: lejjebb is. Érdeklődő kérdésemre az volt a válasz: elég drága (520 Ft), s nem gondoltuk, hogy ennyiért megvennék. No comment.
Ezen az estén jelent meg az Operamagazin bemutatkozó száma is. Ez meg az Opera Shopban nem volt kapható, utcán sem láttam még – így hogyan fogja teljesíteni szándékát, hogy minél több emberhez eljusson, és felkeltse az érdeklődést az opera iránt…? A jegyszedőket persze rogyásig megrakták vele (úgy látszik, erről gondolták, hogy elfogy – bár ez is 480 Ft-ba kerül)! A szám oldalainak jelentős hányada az Élektrával foglalkozik. 1000 Ft-ért tehát mindenki hozzáolvashat kedvére a látottakhoz, a két kiadvány remekül kiegészíti egymást: a műsorfüzetben nincs rendezői állásfoglalás, igaz, Kovalik írta a cselekményismertetőt. A magazinban azonban beszél saját rendezéséről. A műsorfüzet remek pszichológiai tanulmányokat tartalmaz, továbbá horrorisztikus képeket korábbi Élektrákról. A vendégsztárokról viszont a magazinban olvashatunk bővebben. Tehát érdemes némi készpénzzel menni az előadásra, ha szellemi táplálékot akarunk még a mű mellé magunknak. A testiről könnyen lemondhatunk: nincs szünet. Esetleg a büfére szánt költséget eldorbézolhatjuk a műsorfüzetre. Siessünk, hogy kapjunk! Ha nem kapunk, akkor az előadás végén hoznak újabb adagot, de akkor már ölnek érte az emberek. De minimum kikapják a jegyszedő kezéből, mint a nekem félretett példányt…

Agnes Baltsa és Nadine Secunde (Fotó: Éder Vera)
Agnes Baltsa és Nadine Secunde (Fotó: Éder Vera)

Egyébként a műsorfüzet rendkívül igényes, jópofának és újszerűnek tartom az aláhúzásokkal, karikázásokkal, kérdő- és felkiáltójelekkel történt kijelöléseket, mert ezeknek fontos szerep, üzenet jut még a cselekményismertetés során is. Ami nincs, vagy nem úgy van a cselekményben, ahogy a rendező koncepciójában szerepel, azt egy jól elhelyezett aláhúzással, kérdőjellel megüzeni az olvasónak: itt tessék elgondolkodni! Egy példát említsünk illusztrációként:
„Valóban Oresztész tért haza? Elektra az egyetlen, aki igazolhatja: megjött a bosszúálló. Ő az egyetlen, aki a testvért, az új királyt üdvözölheti… Elektra felismeri Oresztészt.   ?”

Ezek után mártózzunk meg egy kicsit a vérfürdőben. A nézőtér sötétbe burkolózik, Kovács János a húrok közé csap, s hihetetlen lendülettel megkezdődik az előadás. A színpadon világoskék csempékkel kirakott modern uszoda: a fürdő, mely az egykori véres gyilkosság, Agamemnón halálának helyszíne. A fürdő hátterében fiatal nők zuhanyoznak, a többiek törölközőkbe vagy fürdőlepedőkbe öltözve szaladgálnak, s közben Élektráról pletykálnak. Ez a fürdő vizes blokkja – ahol élet van, ahol a fehérbe burkolt (a fürdőlepedők némileg idézik is az antik világ öltözékeit is, csak ezek tán minibbek, szexibbek, trendibbek) behódolók élik világukat, s ez az életre, a teljes asszonyi sorsra, termékenységre vágyó Khrüszothemisz terepe. Ezzel szemben áll egy másik világ, mely a múltba húz vissza, a terméketlenségbe, az önpusztító bosszúvágy világába… Széles lépcső vezet le a fürdő kiszáradt medencéjébe, ahol se víz, se élet…
Élektra birodalma ez. A medence egyszerre több funkciót lát el, Antal Csaba díszletmegoldása zseniális – kifejező és mutatós.

Az egykori rituális gyilkosság helyszíne szimbólum, alapjelentésében maga a fürdő, a megtisztulás terepe lenne. Az odahordott termőföld okán Agamemnón „kriptájaként” is érthető, nem csodálkoznék, ha a zsákok mögött a hajdani király oszló teteme is megbújna. Kovalik Balázs, a rendező, így kezdi cselekményismertetését: Rég nem használt fürdő kiszáradt csempéi sírbolt hűvösét árasztják”.

Harmadrészt Élektra „börtöne”, ahonnan a darab végéig nem tud kitörni; ide kötik érzelmei: apja meggyilkolásáért érzett vad bosszúvágya, öccsére – vagy a férfire – való várakozása, szerelmi sóvárgástól sem mentes apakomplexusa. A testi vágyak elfojtódása szörnyeteggé tette: gyűlöli testvérét, Khrüszothemiszt (bár amikor az lemegy hozzá a medencébe, bizony megölelgeti – „túl a barátságon”); készül anyja és mostohaapja meggyilkolására, akikben csak apja gyilkosait látja. Amíg azonban a kellő szövetséges (Oresztész) megérkezik, pótcselekvésekben vezeti le tomboló indulatait.

Nadine Secunde (Fotó: Éder Vera)
Nadine Secunde (Fotó: Éder Vera)

Élektra szertartásaihoz Kovalik Balázs jól érthető szimbólumokat használ, s ezeket ügyesen végigvezeti, nagyon megkapó jeleneteket koreografálva ezzel. A medence termőföldes zsákjainak egyikéből kinőtt egy Agamemnón-fa. A gyökerek, a családfa toposzát használja a rendező: időnként arrébb vonszolja Élektra, ágai között bujkál, elfekteti, majd a darab végén, a kettős gyilkosság után felvonszolja a lépcsőn egészen Klütaimnésztra (és az apja) üresen maradt ágyáig, hogy ott melléfeküdhessen… Ez a mozzanat helyettesíti Kovalik rendezésében Élektra haláltáncát, s ezt a végső beteljesülést akadályozza meg Oresztész (vagy az annak mondott férfi) a géppisztolyával.

Kicsit a Salome befejezésére emlékeztet azzal, hogy egy ilyen borzalmas, elmeháborodott nővel nem lehet egy fedél alatt élni tovább. Hiába teljesült bosszúszomja, érzelmileg megrekedt apja halálának pillanatában, s ezzel a medence világán kívüli élettérben lehetetlen megmaradnia. A másik szimbólum a fekete gyász- vagy nászruha a fekete csokorral, amit a medence falán szétver Élektra, s a szirmok szanaszét hullanak. Amikor Khrüszothemisz megjelenik a fenti világban, a medence partján, Élektra mintha egy pillanatra tükörbe nézne: húga ott áll vele szemben, ugyanúgy fátyolosan, fehér csokorral… Csak ez a menyasszony az élettel jegyezte el magát, míg ő, egy halott menyasszonya… A fehér csokor sorsa is az lesz, mint a feketéé: bedobják a medencébe. Ez megelőlegezi a darab végét: Khrüszothemisznek is jut egy sorozat a géppisztolyból – a fekete és a fehér menyasszonynak együtt kell pusztulnia, így kívánja az új trónkövetelő…

Nadine Secunde és Bátori Éva (Fotó: Éder Vera)
Nadine Secunde és Bátori Éva (Fotó: Éder Vera)

Fontos kellék Klütaimnésztra bundája is, egyáltalán egész öltözéke: bundája fehér – halála után ezt igencsak hamar birtokba veszi Khrüszothemisz. Viszont alatta fekete estélyit hord: akkor veszi le a bundát, amikor lányához készül lemenni a medencébe – a feketével, mintha közeledni próbálna leányához, persze kudarcot vall, s a jelenet végén fehér bundáját uszályhordozója leviszi neki a medencébe, hogy onnan fehérként mehessen fel ismét.

Oresztész és nevelője Men in black öltözékben baljóslatúan járnak fel- s alá. Ők is feketék, bár a produkció végét figyelembe véve, inkább csak eljátsszák, hogy azok: Élektrát megtévesztendő öltöztek feketébe, valójában a trón megszerzése és egy új diktatúra kiépítése volt a céljuk. Oresztész (vagy az annak mondott férfi) remekül ráérez Élektra elfojtott szexuális vágyaira, forró ölelkezésben egyesülnek, s ettől kezdve egyenes út vezet a trónhoz. Élektrának meg mindegy, ki a bosszúálló, ő egyedül képtelen lett volna rá, a szövetségest megtalálva viszont nem kérdezősködni akar, hanem a tettek mezejére lépni.

A díszlet másik, fontos eleméről még nem esett szó: az uszoda fölé hatalmas kockaépítmény – falak – magasodik, de élére billentve. Ez hivatott jelképezni az Agamemnón halálával a sarkaiból kifordult világot. Ennek hátsó falán hatalmas tükör helyezkedik el, melynek hullámmozgása idézi fel néha, milyen lenne a medence, ha víz is volna benne, illetve bizonyos színpadi történéseket más aspektusból – fölülről és hátulról is megmutat. Például először ebben a tükörben pillanthatjuk meg a zsákok mögött eszmélkedő Élektrát. A falak a gyilkosságok alkalmával lezáródnak, s csak Élektrát látjuk a falakon kívül, mögüle pedig a halálsikolyokat hallhatjuk.

Összegezve: csak néhány motívumot ragadtam ki az előadásból, amiket fontosnak tartottam. De úgy tűnik, még párszor meg kellene nézni a produkciót, hogy a teljes szimbólumrendszert, a remek színészvezetés megannyi apró ötletét feltárhassam. És persze megnézni mindezt a párhuzamos szereposztással is, hiszen nyilván más árnyalatokat nyerhet a produkció a különböző személyiségek játékából.

Nadine Secunde (Fotó: Éder Vera)
Nadine Secunde (Fotó: Éder Vera)

A premier estjén két világhírű énekesnő vendégszerepelt az operában: Klütaimnésztrát Agnes Baltsa, a címszerepet Nadine Secunde alakította. Nem először találkoztak ők ebben a leosztásban a darabbal, Secunde pedig korábban Khrüszothemisz alakját formálta meg, s csak néhány éve állt át Élektra szerepére. A mostani produkciót szuggesztív jelenlétével erősítette, jelentős alakítást hozott. A hangerő remekül átviszi a legvastagabb zenekari hangzásokat is, Secunde nagyon jól bánik a hang kifejezőkészségével, azonban a hang szépsége már megkopott kissé, igaz a figura nem is a kristálytiszta csillogást igényli. Strauss a Salome kapcsán is hangoztatta, hogy legyen nyers, kifejező a hang – nos, itt ez teljesen rendben is volt.

Agnes Baltsa igen tisztességesen helytállt Klütaimnésztra szerepében – ne feledjük, a zeniten már jóval túl van. Kicsit halkabb volt és kevésbé tekintélyt parancsoló ez a hang, de élmény volt profizmusát hallgatni. Színpadi jelenléte, eleganciája példaértékű. Sajnos a hangi hátrányokat a rendezés is tovább fokozta: egyrészt sokszor kellett hátul – a medence fölötti térben énekelnie, másrészt az Elektrával vívott csatája nem durranhatott akkorát, mert az ágy fölülről való leengedése az igen intenzív és erőteljes közjátékzene ellenére dolgozott, s nem adta meg a kellő hangsúlyt az anya személyiségének. (A Duna Pláza évekkel ezelőtti előadásában Ortrun Wenkel lépdelt ritmusra a dór oszlop köré épített csigalépcsőkön – na az nagyon ütős volt!) Így viszont hangsúlyosabbak lettek Klütaimnésztra indokai is: tán jobban tudatosul a nézőben, hogy Agamemnón is voltaképpen bűnös volt, hiszen lányát feláldozta, tehát anyai vérbosszú áldozata lett. De még korábbról indulva, Agamemnón rablás útján, erőszakkal hozta Klütaimnésztrát házába, tehát az asszony érvei is elfogadhatóak!

Bátori Éva méltó társa volt a külföldi sztároknak, alakítása fantasztikus, mélyen átélt, érzelmes, s hangja is – ha a szólam nem is tesz jót kifejezetten a hangnak – megfelelt a szerepnek. A zenekar semmivel sem nyomott el többet belőle, mint Baltsából. Örülhetünk, hogy ilyen felkészült és művészi alázattal dolgozó énekeseink is vannak az Operaházban.

Finálé: Nadine Secunde, Perencz Béla és Bátori Éva (Fotó: Éder Vera)
Finálé: Nadine Secunde, Perencz Béla és Bátori Éva (Fotó: Éder Vera)

Perencz Béla Oresztészként kiváló hangi formában, tökéletesen oldotta meg nem túl hosszú szerepét; az övé volt legperfektebb éneklés az est során.
Gulyás Dénes parányi karakterszerepében megfelelően hozta a figurát, dicséretre méltó, hogy egy valaha főszerepeket éneklő művész belátva lehetőségeit, gond nélkül és méltósággal átvált kisebb szerepekre.
Dicséret illeti a további szereplőket – hálátlan, parányi szerepük igényes megszólaltatásáért. Sajnos ezek nem azok a szerepek, amelyekkel sikert lehet aratni, nagyfokú alázat kell hozzá, hogy ezeket is elénekeljék akár olyan szólisták, akik más estéken főszerepeket alakítanak. A tapssal való elismerés ezúttal az – est végére véressé vált – törölközők alól kivillanó lábakat illette… (jelmez: Benedek Mari)

És az est abszolút főszereplője a Kovács János keze alatt csodálatosan játszó, hatalmas zenekar, akik Strauss zenéjének megannyi színét, árnyalatát ajándékozták a közönségnek. A nagy sikerhez jelentősen hozzájárultak. Aki nem hiszi, járjon utána! Tudják: be a kapun, a véres árkádok alatt…