Született Pasquale

2011. március 17.

Donizetti Don Pasqualéja újra az Operaház műsorán, 2011. március 11. – FÜLÖP KÁROLY kritikája

Nomen est omen – mondhatnánk, s jól passzolna hozzá egy kis történet is, miszerint a kis Luciano, mikor ötven-egynéhány esztendővel ezelőtt meglátta a napvilágot, már első gőgicséléseivel tudatta: egykor majd Donizetti Don Pasqualéjának szerepében járja a világot.
Nos, hogy a név mennyire befolyásolta a pályaválasztást, nem tudhatjuk. A kérdésre a művész honlapja (ahonnan megismerhetjük pályaképét, fontosabb szerepeit) sem ad választ.

Luciano di Pasquale

Luciano di Pasquale (Fotó: Juhász Attila)

Luciano di Pasquale volt Budapest vendége az utóbbi napokban, s elmondhatjuk: a közönség örömére. Az Operaház ezúttal olaszul vitte színre Donizetti vígoperáját, a hosszú évtizedek után is működőképes, mondhatni „jól konzervált” rendezésben, mely egyfajta időutazásra hív egy hajdan volt korba, ahol a szemkápráztató színpadi látvány, a minden részletében finoman kigondolt díszlet, az aprólékos gonddal kivitelezett jelmezek már eleve meghatározták az előadások igényességét – s akkor a fellépő művészóriásokról még nem is beszéltünk. Fülöp Zoltán díszlete méltó társa az Oláh-féle 1937-es Bohéméletnek vagy a későbbi Diótörőnek és a – remélhetőleg – egyszer még feltámadó, szintén Fülöp Zolán hírnevét öregbítő Bahcsiszeráji szökőkútnak. Don Pasquale villája úgy szemet gyönyörködtető, hogy a librettónak megfelelően avítt, s a falakra lerakódott por, a terasz lábazatának kopottsága patinás hangulatával is rabul ejti a nézőt. Ezt a hatást természetesen a díszletfalak kora is erősíti.

A mostani sorozatból a március 11-ei előadást láttam. A címszerepben Magyarországon eleve vesztesként indul minden énekes, ha nem kellő intenzitással, abszolút mókázási kedvvel lép színpadra. Pár évvel ezelőtt ugyanis ezt a szerepet még a zseniális Gregor József keltette életre, akinek minden gesztusát őrzi a közönség emlékezete, s szerencsére hangfelvételen is hozzáférhető a legendás alakítás. Tévéfelvétel is van, de hát ez nehezebb ügy… Szóval a mi született Don Pasqualénk Gregor József volt.
Nem szabad azonban a múltban élni, azóta is keressük az ideális művészt a címszerepre. A mostani hétvégén a kifejezés szó szerinti értelmében „született” Don Pasquale lépett fel az operaházi produkcióban. Luciano di Pasquale produkcióját – ha nem is mérhető Gregor zsenialitásával – méltatlan lenne a nagy elődéhez képest minősíteni. Megfelelő volumenű, a szerep elvárásaihoz jól idomuló hangja kiegyenlítetten működik minden tartományban, olykor a mély hangok kevésbé életerősek, és a kitartott hangok levegője hamarabb fogy el, mint várnánk. Di Pasquale mindvégig markánsan jelen van a színen, maximálisan kiveszi részét a játékból, mer esetlen lenni, vállalja a gyagyaságot is, a pofon jelenetében egy pillanatra a tragikum is megvillan színészi eszköztárában, majd ugyanolyan gyorsan visszatér a rászedett férj jellemét kidomborító komikus megoldásokhoz.

Molnár Levente, Váradi Zita, Luciano di Pasquale

Molnár Levente, Váradi Zita, Luciano di Pasquale (Fotó: Juhász Attila)

Malatesta doktor, a tréfa kiagyalója és szervezője Molnár Levente volt. Vokális produkciója tökéletes, baritonja erőteljesen szól, bizonyos részekben lírai szépséggel. Di Pasquale basszbaritonjától eltérő tónusú, jól megkülönböztethető világosabb hangja jól érvényesül a szerep minden részében, a címszereplővel dalolt kettősökben is. Molnár Levente arcán mindvégig ördögi cinkos mosoly fészkel, láthatóan élvezi is a tréfát és a bajlódó áldozat szenvedéseit. Játéka kidolgozott, olyan apró részletekre is kiterjed, mint a kézmozdulatokkal való súgás „Sofronia” bemutatásakor, mikor a lány a különböző házimunkákat ecseteli.

„Sofronia”, azaz Norina szerepében Váradi Zitát láthattuk. Hangja egy vagy két fokkal drámaibb, mint ebben a szerepkörben szokásos, ennek megfelelően a koloratúrás részekben vagy egyes magasságokban bizonytalanabbnak éreztem. Ugyanakkor a sötétebb hang a szerep új vagy más árnyalatait képes kidomborítani, így a kezdő ária könyves szakasza drámaibb hangvételt kapott, a bácsi elleni kirohanások az áldozat számára valóban félelmetesnek hatottak. Váradi Zita megformálásában Sofronia igazi nőstényördöggé vált… A pofon utáni jelenetben viszont őszintén tudott sajnálni is, együtt érző volt a bácsival, de aztán ő is hamar visszatalált az addigi vérbő komédiázáshoz.

Horváth István végre az Operaházban is bemutatkozott. Tavaly az Ory grófjában már a pesti közönség is felfigyelhetett különleges színű tenorjára, remek színészi adottságaira. Most Ernestóként debütált az Operában, végig árnyaltan, kifejezésteljesen oldotta meg a szólam nehézségeit. A második felvonást indító – akár tragikus operában is létjogosultságot szerző – áriája finom lírai megoldásaival okozott maradandó élményt. A figurát kissé komikusabbra vette, mint a szokásos, de egyéniségéhez alighanem ez illett is. Az Oryban még pici bizonytalanságot éreztem Horváth István egy-egy magas hangjánál, most abszolút biztonsággal uralta a szólamot, a nem kötelező magasságokat is megoldotta. Horváth hangjának igazi értéke nem erős volumene, hanem a belcanto-szerepkörre predesztinált szépséges karcsúsága, hajlékonysága – remélhetően sokáig. Mindazonáltal a pénteki közönséget kissé hálátlannak éreztem Horváthtal, de gyakorlatilag az egész előadással szemben. Az énekesi teljesítmények mellett ritkán tapasztalható, kivételes színészi összjátéknak örvendezhettünk, egyéni megoldásoknak, a művészek saját egyéniségéből fakadó humornak lehettünk szemtanúi.

Horváth István és Luciano di Pasquale

Horváth István és Luciano di Pasquale (Fotó: Juhász Attila)

Török Géza vezényelte zenekar jól szolgálta a színpadi komédiát, megható szép pillanata volt az előadásnak a második felvonás bevezetője, s a szolgák kórusa (karigazgató: Szabó Sipos Máté) is újra sikert aratott.

Az Operaház társulata megtanulta olaszul a művet, vélhetően hosszabb szériára készül vele. Jövőre is jó lenne a repertoáron látni. Azonban azt nem értem: ha most újra betanulták a művészek a darabot, miért kellett az amúgy már megírt (archív fotókkal illusztrált) műsorfüzetet jelentéktelen leporellóvá silányítani? Vagy ez már a jövőt előlegezi? Takarékos évad elé nézünk?

(Fotók: Juhász Attila)

Hasonló bejegyzések