Repertoárszemle IX.

2008. január 4.

Giacomo Puccini: Pillangóasszony – Magyar Állami Operaház, 2007. november 21., 30., december 7. BÓKA GÁBOR kritikája

Bellai Eszter és Gémes Katalin (Fotó: Éder Vera)

Bellai Eszter és Gémes Katalin (Fotó: Éder Vera)

Puccini-évben a hírek szerint egymást érik majd az új Puccini-produkciók Budapest dalszínházában és dalműveket játszó koncerttermében: az utóbbi négy előadásból álló Puccini-bérletet hirdetett (melynek első előadásáról a közeljövőben számolunk be olvasóinknak), az előbbi pedig – az eddig nyilvánosságra hozott tervek szerint – egy, a zeneszerzőnek szentelt filharmóniai hangversennyel, valamint az Edgar magyarországi ősbemutatójával tiszteleg a nagy olasz mester születésének kerek évfordulója előtt.

Aki e hevenyészett felsorolás alapján legalábbis mennyiségi előnyt vélne felfedezni a Művészetek Palotája javára, az téved: az ottani négy új produkcióval szemben ugyanis az Opera két újdonsága mellett továbbra is repertoáron maradt a Bohémélet, a Tosca, a Pillangóasszony és a Turandot (és ki tudja, mit hoz még esetleg az őszi operaszezon). Az persze nyilvánvaló, hogy bizonyos átfedések elkerülhetetlenek: botorság lett volna feltételezni, hogy a Müpa csupa olyan Puccini-operával áll elő 2008-ban, amelyek nem szerepelnek az Operaház repertoárján – így is örömmel regisztrálhatjuk, hogy A Nyugat lánya decemberi előadásán nagyon fontos és régen hallott művel találkozhatunk ismét személyesen. Ha azonban a Müpa felveszi a kesztyűt, és a darabválasztásból következően vállalja az összehasonlítást az operaházi produkciókkal, a kritikusnak is el kell fogadnia a kihívást. Lássuk tehát, néhány nappal a Müpa-beli Pillangókisasszony előtt, milyen is az operaházi Pillangóasszony, amellyel meg kell mérkőznie.

Bellai Eszter és Fekete Attila (Fotó: Éder Vera)

Bellai Eszter és Fekete Attila (Fotó: Éder Vera)

A novemberi és decemberi Pillangó-előadásokra épp olyan izgalommal ültem be, mintha csak új produkciót láttam volna. A tavalyi évadban sajnos nem láttam a darabot, az előtte lévő évadban viszont számos alkalommal, s akkor arra a következtetésre jutottam, hogy Kerényi Miklós Gábor rendezése kivételesen szép, poétikus és nagy drámai erőt sugárzó munka, melyhez nagyszerű játékteret alkotott Kentaur, s amelyet kiválóan egészítenek ki Vágvölgyi Ilona stílushű benyomást keltő jelmezei. Mindez többnyire kiváló énekes színészi alakításokkal és figyelemre méltó karmesteri teljesítményekkel párosult: a teljesség igénye nélkül hadd említsem csupán Medveczky ÁdámBátori ÉvaFrankó Tünde és Kovácsházi István nevét, mint akikről a legszebb emlékeket őrzöm.

Ezúttal teljesen új szereposztás állt be a Pillangóasszony-előadásba november 30-án és december 7-én. Az operaházi műsortervezés és marketing kifürkészhetetlen útjai jóvoltából ez az esemény semmiféle nyilvánosságot nem kapott – ami persze A végzet hatalma-premier teljes megtagadása után nem túl meglepő, de a tavalyi Nabucco-repríz felújításként való beharangozása után legalábbis furcsa. Más kérdés, hogy az egyelőre két alkalommal lehetőséget kapó új szereposztás nem bizonyult méltónak a régiekhez. A korábban érdekfeszítő, izgalmas, egyetlen pillanatnyi üresjáratot sem tartalmazó rendezést ezen a két előadáson nagyjából az utasítások többé-kevésbé pontos végrehajtásának szintjén sikerült realizálni, és úgy sem mindig. Nem tudom, mi okozhatta az egész előadás élettelenségét – talán a rendező személyének hiánya a próbákon? – , mindenesetre az Operaház vezetésének érdemes volna elgondolkodnia, hogy a jövőben milyen körülmények és munkafeltételek mellett engedi színpadra az új beállókat (pláne ha egy teljes szereposztásról van szó), mert szakszerű vezetés hiányában szemmel láthatóan még máskor kiváló művészek sem találják helyüket a színpadon.

Az esküvő az első felvonásból - középen Bellai Eszter és Fekete Attila (Fotó: Éder Vera)

Az esküvő az első felvonásból – középen Bellai Eszter és Fekete Attila (Fotó: Éder Vera)

A karmesteri megformálás sem bizonyult inspiratívnak a szereplők számára. Szennai Kálmán biztonságosan levezeti az előadást, de a hangok realizálásán túlmenően nem tud életet lehelni a partitúrába. Mintha teljesen érzéketlen lenne a zenében megbúvó drámai folyamatok iránt, figyelmét a jelek szerint egyetlen dolog, az izgalmas hangszínek kikeverése köti le (ez is csak a második, valamivel jobban sikerült előadáson volt azonban feltűnő). Mindez sajnos végzetes következményekkel jár az előadás egészére vonatkozóan: Puccini operája túlságosan zenekari fogantatású ahhoz, hogy a nem kielégítő karmesteri megformálás ellenére életképes maradjon a megszólaltatás.

Bellai Eszter és Gémes Katalin (Fotó: Éder Vera)

Bellai Eszter és Gémes Katalin (Fotó: Éder Vera)

A szereposztást sem éreztem teljesen kielégítőnek. A Sümegi Eszter lemondása nyomán veszélybe került produkciót Bellai Eszter mentette meg beugrással. Régi birtokosa a címszerepnek, a rendezést is szemmel láthatóan jobban ismeri a többieknél, alakításának számos részletszépsége, értékes és emlékezetes mozzanata van, de sem hangilag, sem színészileg nem olyan formátumú személyiség, hogy a lehangoló színpadi és zenekari körülmények közepette vállára tudja venni az előadást.

Fekete Attila az utóbbi időben tőle hallott produkcióknál kevésbé forszírozottan énekel, laza, oldott színpadi viselkedése kifejezetten jól áll e szerepben – ugyanakkor a vokális megformálást minden pozitívuma ellenére is kicsit egysíkúnak, monotonnak érzem, s csak bízhatok a jövőbeni fejlődésben.

Szuzukit Gémes Katalin alakította: talán ő tudott a legkevésbé megküzdeni a bemutatkozás miatti lámpalázával, amint ez néhány színpadi akció bántóan amatőr kivitelezésén is látható volt. Vokális alakítása viszont megbízható színvonalú.

Bellai Eszter, Massányi Viktor és Megyesi Zoltán (Fotó: Éder Vera)

Bellai Eszter, Massányi Viktor és Megyesi Zoltán (Fotó: Éder Vera)

Massányi Viktor sokkal halványabb Sharpless szerepében, mint amit tőle megszokhattunk – ugyanakkor hangsúlyozandó, hogy tőle hallottuk az est folyamán a legkifogástalanabb dallaméneklést.
Az új szereplők közül Megyesi Zoltán Goro-alakítását éreztem mind hangilag, mind színészileg a leginkább meggyőzőnek és a leginkább késznek. (Emellett rendkívül szimpatikusnak tartom azt a művészi hozzáállást, hogy bemutatkozása előtt egy héttel kottával a kezében követte végig a másik szereposztás előadását.) Puja Andrea (Kate), Rezsnyák Róbert (Yamadori) és Molnár Zsolt (Bonzo) korrektül énekelték el pármondatos szerepüket.

Bazsinka Zsuzsanna és Bokor Jutta (Fotó: Éder Vera)

Bazsinka Zsuzsanna és Bokor Jutta (Fotó: Éder Vera)

Mindezen, összességükben igen lehangoló tapasztalatok alapján pálcát is törhetnék az Operaház Pillangóasszony-produkciója felett – ha az új szereposztás bemutatkozása előtt nem tekintettem volna meg a „régiek” előadását is november 21-én. Mintha egy teljesen más előadást láttam volna: ahogy két évvel ezelőtt, most is élt a rendezés, a zenekar nem csak korrektül kísért, de nagy lendülettel és mívesen kidolgozott játékkal követte a kiváló formában dirigáló Medveczky Ádám instrukcióit.

Bazsinka Zsuzsanna, aki csak tavaly állt be a címszerepbe, méltó utódja a korábbi Pillangóknak: mind hangilag, mind színészileg kiváló alakítást nyújt, nem hiányzik belőle sem a poézis, sem a tragikum – és azt sem szabad szó nélkül hagynunk, hogy egy-másfél hónap leforgása alatt micsoda operák micsoda szerepeiben nyújtott egyre-másra kiválót ez a kevéssé reflektorfényben lévő énekes.

Kovácsházi István színpadi személyiségétől voltaképpen távol áll Pinkerton szerepe, mégis sokkal posszibilisebb Pinkerton jelen pillanatban, mint bárki más – mert vokális fantáziájával képes kitölteni a szólamot, mi több: egy-egy pillanatra még szimpatikussá is tudja tenni Pinktertont, vagyis képes elérni, ami szinte lehetetlennek tűnik: hogy pár másodpercre ne csak Cso-cso-szánnal, de Benjamin Franklinnel is együtt érezzünk.

Bazsinka Zsuzsanna (Fotó: Éder Vera)

Bazsinka Zsuzsanna (Fotó: Éder Vera)

A további szereplők, ha vokálisan nem is feltétlenül emelkednek az új kollégák fölé, szinte kivétel nélkül karakteresebb, élesebben és pontosabban megformált alakításokat nyújtanak. Összességében ez a Pillangóasszony-előadás egy minden kopása ellenére is vállalható, sőt erős produkció benyomását keltette – ezért is volt talán oly nagy csalódás a másfél héttel későbbi új szereposztás.
Az idei évadban már nem látjuk a Pillangóasszonyt az Operaházban. A jövő szempontjából, úgy vélem, sok tanulsággal szolgáltak a mostani előadások. És minden bizonnyal sok tanulsággal szolgál majd a Müpa új produkciója is. Várjuk a fejleményeket.

Hasonló bejegyzések