Operacsillagok Klub Pitti Katalinnal

Zsolt Udvar Étterem és Kávézó – 2006. május 23. – FÜLÖP KÁROLY beszámolója

Nagy sikerrel folytatódik Őszy-Tóth Gábriel beszélgetéssorozata a Zsolt Udvar kamarapódiumán. Beszélgetőtársai azok a művészek, akik szerepeltek Operacsillagok – függöny mögött című könyvében és az általa szervezett gálakoncerten. A tavaszi szezonban Gulyás Dénes és Gregor József után most Pitti Katalin volt a vendég.

Pitti Katalin Traviataként
Pitti Katalin Traviataként

A kamaraterem már hét óra előtt zsúfolásig megtelt; előbb pótszékekkel, majd a sorok tömörítésével igyekeztek minden vendégnek helyet biztosítani. A terem ajtajában gyönyörű tabló –  Pitti Katalin szerepfotói az Opera rég letűnt, boldogabb korából: Tatjána, Margit, Violetta, Melinda… A vendégek helyet foglaltak – köztük híres közéleti személyiségek, művészek is, a művésznő barátai, régi osztálytársai – , s nemsokára belépett a művésznő is: vonásai mit sem változtak az évek során – elegánsan, bájosan és üdén, mintha az egyik tablókép elevenedett volna meg, s elkezdődött a beszélgetés, melynek  keretében sok humorral, olykor keserű iróniával és öngúnnyal idézte fel pályája  szépségeit és keménységét – most tán ez utóbbi felé billent kissé az egyensúly.

A beszélgetés nagyjából az alábbi ars poetica mentén haladt, amit a rendezvény szórólapjára is feltettek Pitti Katalin arcképe mellé: 

„Azt is megtanultam, hogy tisztelnem kell azt a személyt, aki ÉN vagyok, és azt a tehetséget, amit az égiektől kaptam ajándékba. De a művészember nem kerülheti el, hogy megismerje önmagát: ha hazudok önmagamnak, akkor hamisan konganak a dalaim is! Nem szabad elnézőnek lenni magunkkal” 

Persze szó esett legújabb boldogságáról: nemrégiben született unokájáról, Barnabásról; meleg szeretettel beszélt a még élő s a már eltávozott tanárairól, a főiskolai évekről, Barbara lányáról, a vívókarrier és az operapálya közti választásról és sikeres operaházi pályájáról, néhány szeretett kollégájáról, köztük elsőként Házy Erzsébetről.

A beszélgetés fontos részét képezte a magyar művészsors felvázolása, a művész szerepének fontossága magyar kultúra kincseinek megőrzésében, az általános értékválság elleni küzdelem és az égiekkel való kapcsolattartás jelentősége.

Ez utóbbi köré szervezte Pitti Katalin az est zenés programját is: Balassi Bálint egy istenes versének eléneklésével kezdődött a műsor, majd Ave Mariák és Benedictusok következtek – köztük a megrendítően tolmácsolt ima Verdi Otellójából. Az est egyik legszebb, legmeghittebb momentuma az volt, amikor a Benedictust előadó énekesnő minden nézőhöz egyenként odafordult, lehajolt, s egy-egy frázist – áldást – mindenkihez személyesen intézett.

A programot a híresen nehéz Ómagyar Mária-siralom zárta, amelynek tolmácsolása – nyugodtan mondhatjuk – egybeforrt Pitti Katalin nevével.

A beszélgetés jóval hosszabbra nyúlt a tervezettnél, a művésznőből áradt a szó, Őszy-Tóth Gábriel olykor megpróbálta az általa elképzelt irányba terelni, de többször fel kellett adnia reménytelen kísérletét, de úgy láttam, ez nem esett nehezére.

 A zenei számokat Balla Ibolya kísérte zongorán.

Az est végén három szerencsés rajongó lett gazdagabb tombolanyereményével: egy Operacsillagok DVD-t, egy Operacsillagok – függöny mögött c. könyvet és egy dedikált fotót sorsoltak ki a nézők között. A program végén Pitti Katalin dedikált, türelmesen beszélgetett egyenként is rajongóival, köszöntötte régi ismerőseit. A Zsolt Udvar pincérei pedig vörösborral kínálták a távozó vagy éppen tovább beszélgető közönséget.