Haj, Dani, borbély!

2009. február 14.

FÜLÖP KÁROLY gyorsjelentése A sevillai borbély operaházi premierjéről – 2009. február 13.

Az előadás plakátja

Az előadás plakátja

„Bemutató értékű felújítás” – tudtuk meg Kovalik Balázstól, aki rendezőasszisztensként állította színpadra Békés András 1986-os Sevillai borbély-produkcióját. Manapság ilyesfajta bemutatók jutnak nekünk az Operától: a színház hajdani – elnézést a főcímért! – előadásait támasztja fel, életet lehel beléjük, s új szereplőkkel adja át a publikumnak. Az őszi Manon kapcsán már írtam a jelenségről, most bővebben nem kívánok. A sevillai borbély ebben a rendezésben ugyanis megállja a helyét: a hó- és törtfehér falakból és drapériákból kreált színpadkép ma is látványos, ízléses, ugyanakkor jó játéktér (díszlet: Székely László), melyhez a jó arányérzékkel kiválasztott, takarékos színvilágú ruhák remekül illenek (jelmez: Wieber Marianne). Így az összkép a mozgalmasra koreografált tablóképekben, finálékban látványos; a tüllök, csillárok, korlátok és kerítések fel-le mozgatása a felfordulás érzetének klasszicistán harmonikus művészi leképezéseként hat. A szereplők mindig kellőképp kiemelkednek a háttérből, így az akciókra irányul a figyelem, ha a nagy fehérség közepén színes folt jelenik meg. Az előadás tehát kellemes a szemnek…

Hogy a fülnek is az legyen, arról Rossini fülbemászó dallamai – a recitativókkal tűzdelt hosszú átkötések ellenére is – gondoskodnak. Gondoskodik továbbá az Operaház zenekara Oberfrank Péter vezényletével, s a jól ismert slágerdallamokat, élen a nyitánnyal, jó ízléssel, összefogott játékkal viszi sikerre.
A színpadi játék ötletes, kellőképp mozgalmas és akciói kidolgozottak, nemegyszer nevetést csalnak ki az emberből. Ennyi év távlatából nehéz emlékezni, mi volt ezek közül a hajdani, 1986-os előadásban is benne, s mi az, ami új. Nyilván új a bankkártya, ami akkoriban nemigen lehetett benne. Új az is, amikor tojássárga színű levélpapírral dobálja Rosina Bartolót, aki fekete esernyővel próbálja kivédeni a támadást. Ismerős ez valahonnan a közelmúlt Magyarországáról…

Kovalik Balázs Békés Andrással karöltve nem az egykori előadás lemásolására, hanem szellemiségének újrateremtésére s ezáltal új előadás létrehozására vállalkozott. Előadás előtti színpadra lépésekor ezt meg is világította a mottóul választott Hérakleitosz-idézettel: „Az ugyanazon folyamokba lépőkhöz más és más vizek áradnak”. A műsorfüzet bővebben is tárgyalja a két rendező együttműködését, közöl kritikát, képeket az eredeti bemutatóról, s méltóképp megemlékezik az opera magyarországi előadás-történetéről. Felsorolja mindazokat, akik 1986-ban sikerre vitték Békés rendezését: Kovács János és Török Géza karmesterek, Berkes János és Bándi János Almavivaként, Tóth János és Szüle Tamás volt a két Bartolo, Rosinaként Pánczél Évát és Bokor Juttát láthattuk, Kováts Kolos és Begányi Ferenc alakította Don Basiliót, és a címszerepben a tragikus sorsú fiatal tehetség, Csurja Tamás komédiázott.

Megyesi Zoltán (Fotó: Éder Vera)

Megyesi Zoltán (Fotó: Éder Vera)

Kovalik színre lépésének fő oka Vadász Dániel – elnézést a főcímért! – megbetegedésének bejelentése volt. Kovalik megjegyezte, hogy a próbafolyamatot betegen csinálta végig, s magam is ott voltam a főpróbán, így nem lepett meg, sőt várható volt, hogy minden igyekezete ellenére lemondja majd az előadást. Így a másnap esti premier Almavivája, Megyesi Zoltán mentette meg a helyzetet.

S elérkeztünk a beszámoló azon részéhez, amit a legörvendetesebben írok le. Az Opera igazán ütőképes kis csapatot állított össze Rossini operájához. Mindannyian remekül hozzák a személyükre beállított karaktereket, százszázalékos intenzitással játszanak – és nem utolsósorban egészen kiválóan énekelnek.
Megyesi kellemes lírai tenorja könnyedén birkózik meg a szólam koloratúrás részeivel is, színészi produkciója is rendben – de nyilván a másnapi premieren lesz igazán elemében, amikor azokkal játszhat, akikkel együtt dolgozott a próbaidőszakban.

Yang Li és Sárkány Kázmér (Fotó: Éder Vera)

Yang Li és Sárkány Kázmér (Fotó: Éder Vera)

Sárkány Kázmér – aki Fiorello és a borbély után immár harmadik szerepét játssza ebben a rendezésben – igazán kellemes meglepetés Bartolóként: remek komédiás, és hangja is erőteljesebb, magvasabb, mint azt korábban tapasztaltam; láthatóan jól érzi magát a figura bőrében, telitalálat.

Yang Li kiegyenlített éneke, minden regiszterben megszólaló üzembiztos-sága, könnyedsége, kulturált ének-technikája nagy kincs, remélem, megmarad sokáig nekünk.

Rácz István is erőteljes hangon, szinte már démoni szuggesztivitással duruzsolta, majd robbantotta Bartolo rémült képébe a Rágalom-áriát, s szerepében mert és tudott mulatságos is lenni.

Érsek Dóra fiatal Bertája szintén üde színfoltja az előadásnak, nyilván a későbbiekben még több árnyalattal, színnel tudja felruházni a figurát.

A címszerepben Szegedi Csabát láttuk-hallottuk. A tapsokból ítélve igazi rajongótábora alakult már ki ifjú korára, csak ne bízza el magát. Megérdemelten aratott sikert, kellemes lírai bariton hang tulajdonosa, jól bánik vele azon a szinten, ahol most az énekesi pályán tart. A szólam magasabb fekvéseiben még éreztem pici bizonytalanságot, de az összkép játékban és zenei megvalósításban a tapsokat igazolja.

A premier sikere pedig az Operaházat. Akkor érdemes leporolni korábbi előadásokat, ha a porréteg alatt kincset lelünk. Ha megvan a kincs, akkor jöhet a restaurálás: óvatosan, alaposan, átgondolva. És jól kell választani: olyan darabot, amire várhatóan igény mutatkozik. A sevillai borbély az egyik legismertebb opera, sikerdarab, úgy tűnik, jó a választás volt. A premierre még az állóhelyek is elkeltek.

(Fotók: Éder Vera)

Hasonló bejegyzések