Opera az Operáért gálakoncert, 2006. november 11. – FÜLÖP KÁROLY kritikája
Opera az Operáért címmel színvonalas gálaműsorral örvendeztette meg a nagyérdeműt az Operaház öt élvonalbeli magánénekese, négy táncművésze, illetve a zenekar és az énekkar. Az Operaház Zenekarát Kesselyák Gergely vezényelte. Az együttes a vendégként fellépő Kobajasi Kenicsiro vezényletével a műsor nagy ovációt kiváltó betétszámaként Kodály Galántai táncok című művét is előadta. A színház énekkara több műsorszámban is közreműködött az est során (karigazgató: Szabó Sipos Máté).
A gálakoncertet Kováts Andrea rendezte.
Az est valamennyi fellépője – tudtuk meg a jobb proszcéniumban helyet foglaló Batta András egyetemi rektortól (LFZE), az est házigazdájától – honoráriumát a Magyar Állami Operaház javára ajánlotta fel. Sőt ezen az estén a büfé bevétele is a nemes célt szolgálta: a teljes befolyó összeget premierek megvalósítására szánják. Reméljük, lesz folytatása e kezdeményezésnek – a tervek szerint igen –, s akkor további fellépők szolgálhatják az újabb bemutatók ügyét. Az is mutatja a közös ügy fontosságát, hogy a mostani fellépők közt volt olyan művész is, akinek idén nincs premierje, mégis örömmel vállalta a fellépést, mert ilyenkor nem az önös érdekeket, hanem az Operaház jövőjét kell szem előtt tartani.
A színházterem jóformán megtelt, reméljük, zömével a pénztárcájukat is megnyitó lelkes művészetpártolókkal. A nézőtéri üléseken Vass Lajos miniszteri biztos köszöntőkártyája fogadta a közönséget.
A műsor Verdi Szabadság– (Rabszolga-) kórusával vette kezdetét Nabucco című operájából, s folytatódott a jelenet Zakariás jóslatával, Rácz István erőteljes basszusán. Már a gála szórólapjaiból is sejthető volt, hogy nagyszabású programot terveznek, s ez már a nyitójelenetben is kiderült: az énekkart itt is jelmezbe öltöztették, majd az est során többször is átöltöztették, mindig az adott operának megfelelő ruhákba.
Természetesen a szólisták sem voltak kivételek ez alól. Ennek megfelelően ízelítőt kaphattunk a Nabucco készülő előadásából, illetve újra láthattuk az 1987-es előadás jelmezeit. A színpadterv is ennek a törekvésnek megfelelő, mégsem mozoghattak üres térben a szólisták. Az első részben kiállított jelmezek között énekeltek, s közben az adott operából vett jelmezt világította meg a rivaldafény: Violetta első felvonásbeli gyönyörű ruhája, Erzsébet csillogó feketéje a Márk Tivadar jegyezte Don Carlosból, boszorkánysuba a Macbethből… A második részben A pikk dámából kölcsönzött szobrok keretezték a játékot. Játékot, hiszen bizonyos jeleneteket szinte teljesen előadtak, például Bánk és Gertrúd kettősét, ahol némileg esetlenül hatott a tőrdöfés hiánya: Gertrúd a halálsikoly után árnyékba került, a színpadot vörös fény lepte el… Akárcsak Lady Macbeth Duncan király meggyilkolására törő, ördöngös terve alatt. A balettrészletek alatt természetesen kiürült a színpad, eltűntek a jelmezek, a szobrok; az előadások szcenikai megoldásának egyszerűsítésével jelzett teret hoztak létre a látványtervezők.
Az est mind a négy főszereplője többször is színpadra lépett a műsorban. Lukács Gyöngyi Lady Macbethet, Turandotot és La Wallyt énekelt, Wiedemann Bernadett Eboli és Bouillon hercegnőként, majd Gertrudisként szerepelt, Bándi János Radames, Canio és Bánk egy-egy áriáját énekelte, illetve a Gertrudis-Bánk kettősben és a Turandot zárójelenetében játszott, Perencz Béla pedig Germont és René népszerű áriáját, valamint a Bajazzók Prológját adta elő. Hálás szerepet kapott a műsor végén: a fináléban Kodály Háry Jánosának Toborzóját énekelhette.
Két gyönyörű balettrészlet is szerepelt a programban: Popova Aleszja és Oláh Zoltán A hattyúk tavából, Radina Dace és ifj. Nagy Zoltán a Spartacusból adtak elő egy-egy pas de deux-t. A tánckarnak is jutott hálás feladat bőven: Erkel Palotását táncolták el a Hunyadi Lászlóból, illetve a Toborzóban közreműködtek. Természetesen mindannyian a jelenleg is futó előadások jelmezeiben.
Minden szólista remek, egészen kivételes produkcióval örvendeztetett meg minket: Lukács Gyöngyi szenzációs Lady Macbethet formált meg, Perencz Bélától olyan magas színvonalon hallottam a Toborzót, ahogy már régen nem – megkockáztatom: soha, mióta operába járok, pedig sokszor láttam a Háryt, Wiedemann Bernadett Ebolija világszám, Bándi János Bánk áriájával aratott megérdemelt, forró sikert: a számot meg is ismételte, ha lehet ilyet mondani, az ismétlés még jobb volt!
Nem hallgatható el azonban az sem, hogy a műsor nem volt elég gördülékeny, hosszúra nyúlt, így az énekesek is érezhetően elfáradtak a végére: a Bánk-kettősben és a La Wally-áriában hallható volt a fáradtság néhány nüansznyi jele: de gálát énekelni nem minden szempontból hálás feladat. Itt az operák legismertebb, legnehezebb részei hangoznak el, egy-egy énekes négy-öt opera legkedveltebb, ámde nehéz számait énekli rövid egymásutánjában, míg egy teljes opera esetén vannak pihentetőbb részek is.
Sok idő elment a zenekar lifteztetésével: a Galántai táncokra a szünetben felemelték a zenekart a színpad szintjére, és Kobajasi vezénylését a színpad hátsó részére kivetítették. Ez a harmadikról csak részlegesen látszott, a neves karmestert fej nélkül láttuk. A mester távozta után jött a visszarendezés, amelynek kínosan hosszúra nyúlt perceit jól kitölthette volna Batta András mondjuk a műsor további részének ismertetésével. Így nyertünk volna néhány percet. Mi villamossal, utolsó metróval járó lelkes operalátogatók.
Minden nehézség, pontatlanság, nem szándékolt hiba ellenére remek este résztvevői voltunk. A szándék nemes volt, és örvendetes, hogy sikerült összefogni és ennyi embert megmozgatni egy jó cél érdekében. Az igyekezetet lelkes és hálás taps fogadta, főként a második részre, a hazafias témájú számokra forrósodott föl a hangulat. A Galántai táncokat – és a (nézők emlékezetébe is) visszatérő Kenicsirót, a Bánk-részleteket és a Toborzót tapsorkán fogadta.
Nos, a sikerszámok és a hagyományos dallamvilág iránti igény ma este ki lett elégítve, mindenki talált kedvére való számot, még az Onedin-családot is felismerni vélték néhányan a Spartacus-részletben… Tehát nem maradt más hátra, minthogy a megmentett Operába ismét ellátogassunk, s megtekintsük a héten még futó Jenůfa-produkciót. Vessük le előítéleteinket: XX. századi, ismeretlen darab, nem ajánlják a közönségszervezők stb.
Aki kihagyja, az Operaház legerősebb produkciójáról marad le. Tán örökre.