Az André Chénier főpróbáján jártunk – Magyar Állami Operaház, 2007. február 15. – FÜLÖP KÁROLY beszámolója
„Ezúttal a nyakazás elmarad” – no nem úgy értem, hogy valami rendhagyó, cselekménytől elrugaszkodott rendezést láttunk volna; természetesen Madelaine és André Chénier sorsa a szövegkönyvnek megfelelően teljesül be – bár guillotine-t nem látunk majd a színpadon.
Gondolok inkább arra, hogy a leggonoszabb manóként sem kívánnám fejét vétetni senkinek az Operaház első igazi premierjének létrehozói közül. Látható igyekezettel készülnek a holnapi bemutatóra, ami a tegnapi főpróba közönségének ovációját alapul véve nagy sikernek prognosztizálható. Bár a téma nem feltétlenül találkozik majd a premierközönség ízlésével.
A színpadi kiállítás tetszetős, ezzel tán nem árulok el nagy titkokat, hiszen a különböző honlapokon szép számmal jelentek már meg előadásképek. A rendezés most a hagyományos feldolgozások kedvelőinek kedvez. Gyönyörűek az ancien régime hanyatló arisztokráciájának jelmezei, s dekoratívak a díszletek is, főként az első felvonásbeli szalonkép. A Szajna-parti kép kicsit zsúfoltra sikeredett, a Forradalmi Törvényszék ülésterme viszont egyszerűségében grandiózus. A börtönkép ebből alakul, háttérben a poétikus befejezéshez illő szcenikával. Az első felvonás záróképe mind zeneileg, mind színpadi megvalósításban telitalálat, a süllyedő arisztokrata világ egyik külföldi előadásból kölcsönzött képének saját rendezői ötlettel való kiegészítése jól sikerült. Persze a gavotte könnyed tánczenéjének drámai szituációba helyezése adja ennek biztos alapját. Az énekkar már a főpróbán is remekül szerepelt: Gérard és a környék szegényeinek megjelenése az úri társaságban katartikus zenei megvalósításban szólalt meg.
Az opera zenéje tetszetős, tele nagy hatású áriákkal, tömegjelenetekkel, Till Géza operakönyve kissé hatásvadásznak is nevezi, de azt hiszem, ez belefér. Akikkel voltam, azok a hatása alá is kerültek rendesen. Remélem, tetszeni fog a további előadások nézőinek is, és megszeretik, hiszen jelenleg kevesen ismerhetik a művet ma Magyarországon. Dicséret illeti az Operát, hogy egy nálunk régen látott operaritkaságot fel mert vállalni ezekben a válságos időkben.
Az opera rengeteg szólistának ad kisebb-nagyobb énekesi és szereplési lehetőséget, öröm volt látni, hogy sokan éltek is ezekkel. Kiemelendő az epizodisták közül például Derecskei Zsolt, Wiedemann Bernadett, Temesi Mária vagy Gál Erika, akik közül többen vezető szólistái a háznak, ezért külön köszönetet érdemel, hogy művészi rangjuknál jóval kisebb szerepben vállalták a fellépést, és emlékezeteset nyújtottak.
Külön szerencse, hogy az előadásra újra összeállt a Tosca nagy hármasa, s egyenrangú partnerekként, látható igyekezettel és igényességgel formálták szerepüket, megérdemelten vívták ki a közönség tomboló tapsát az előadás végén. Fokanov Anatolij Gérard 3. felvonásbeli áriájával aratta legnagyobb sikerét, Lukács Gyöngyi gyönyörűen koreografált Madelaine-áriát hozott, s a 2. felvonás nagy kettősében gyönyörű pianókkal örvendeztetett meg bennünket. Kiss B. Atilla főként az első és a harmadik áriájában volt a legjobb, sajnos az első után a közönség még nem tudja, mikor kell tapsolni – reméljük, hamarosan megszokják.
Minden együtt van tehát a holnap esti nagy sikerhez, kíváncsian és szurkolva várom. Kissé kifordítva a megszokott frázist: ha tudnék se akarnék rosszat mondani az előadásról: „Ezúttal a nyakazás elmarad.”