Egy „csókos” asszony… – Operettszínházi esték IV.

2008. június 9.

Zerkovitz Béla operettje a Thália Színházban, 2008. június 8. FÜLÖP KÁROLY kritikája

Oszvald Marika és Faragó András

Oszvald Marika és Faragó András

Az Operettszínház és az Opera közös nevezője a Thália Színház; mindkettő játszóhelyéül választotta a Nagymező utcai épületet egy-egy produkciója számára. 2006-ban itt került színre az Operett művészeivel Zerkovitz BélaSzilágyi László Csókos asszony című operettje három felvonásban. A darab Pünkösdi Kató, kezdő operett-primadonna befutásának története. Báró Tarpataky, a gazdag művészetpártoló egy délutáni előadáson látta őt A csókos asszony címszerepében, s rögtön megigézte a lány szépsége, művészete… Innentől kezdve – mai szó-használattal élve – valóban „csókos” asszonnyá válik, mert a báró felajánlja önzetlen segítségét, elindítja az ismertség felé vezető úton, s romokban heverő magánéletét is bölcs emberszeretetével, jóságával helyrehozza. Kató tehát a báró palotájából visszatalál egy furcsa, görbe éjszaka és néhány nap elmélkedés után Dorozsmai Pistához, a józsefvárosi Nagytemplom utcába, s végre egymáséi lehetnek. Egyedül a báró sorsa hordoz régóta kimondatlan, szomorú emlékeket: elvesztett leányát keresi, s – bár Katókáról kiderül, nem ő az – , mégis fogadott családjaként, boldogan invitálja magához az ifjú párt a jól ismert dallal: „Van a Bajza utca sarkán egy kis palota…” 

A darab során a legismertebb Zerkovitz-slágerek szólalnak meg a már említetten kívül: Éjjel az omnibusz tetején, Asszonykám, adj egy kis kimenőt, Deborah, Gyere, te nímand, Látta-e már Budapestet éjjel, Most, amikor minden virág nyílik, Mi muzsikus lelkek, Asszony, asszony, csókos asszony… 

A sikerről tehát a zeneszerző gondoskodott, a rendező (Böhm György) és az előadás közreműködői pedig hozzátették tudásuk legjavát, s fergeteges komédiával szórakoztatták a közönséget, s persze az érzelmesebb részletek sem sikkadtak el. Túri Erzsébet színpadképe reális a józsefvárosi képekben, meglepetés-automatikákkal megspékelve: az első percekben petárdák tették próbára a gyengébb szívű színházlátogatók tűrőképességét, de Hunyadiné akciója a korláttal (erről most többet nem, ha valaki ezután kapna kedvet az előadáshoz), a szikrázó-tűzokádó sparhelt, az ébredő természetet illusztráló folyondár aranyos és humoros adalékok voltak a komédiához. A díszlet hatalmas sárga tömbje belső udvarra néző körfolyosós ház részletét formázza lépcsőházzal, beugró boltíve alatti falikúttal, téglamintás tűzfalakkal és udvari paddal. Egy fémkapu a sötét utcára nyílik, távolban köztéri óra. A teret abszolút mértékben bejátsszák a színészek, minden funkcióba kerül, még a kutyaólból is előkerül egy kis spániel, persze egy több számmal nagyobb ugatás után.

Oszvald Marika és Huszti Péter

Oszvald Marika és Huszti Péter

A második felvonás palotaképére azt mondanám, ha léteznék ilyen fogalom: szecesszióbarokk. Zúdulnak ránk a folyondárok, a míves üvegtáblák, a bútorok töménysége, és a világítás is előhoz addig rejtett színes üveg-mintákat, szalagos díszítőelemeket. Ha az első felvonás a valóság, akkor ez a mese birodalma. Ide menekül Kató, amikor szerelmi csalódás éri. A Nagytemplom utcai sürgés-forgásból, a hétköznapi évődésekből, a művészsors nehézségei közül a nyugalmas, csillogó palotába; a nyüzsgő, kisszerű problémákkal küzdő, önmagukat fényező és álmaikat kergető hús-vér emberektől egy szinte nem is létező, önzetlen és nemes lelkű, gáláns öregúrhoz, akinek magányos életéből a nyüzsgés is és a kicsinyeskedés is hiányzik. Az orfeumból hozatott társaság pótolja az élet nyüzsgését, de mindez csak felszínes csillogás, s csak akkor kezdődik meg valami visszafordíthatatlan, amikor a való világ, a józsefvárosi hajlék lakói is megjelennek az előkelő környezetben. A második felvonás persze konfliktusra kihegyezett fináléval zárul: Katóka – miután Pista megsérti őt és Tarpatakyt is – összevész kedvesével, s gyönyörű, új színpadi ruhájában a báró palotájában marad.
Pista testileg-lelkileg megtépve, elázva érkezik haza, s bár halálra készül, kétszer is megússza azt: felakasztaná magát, de a zsinór elszakad, s a barátja, Ibolya Ede által indítványozott párbajt is sikerül elkerülnie a báróval. A vége – mint már írtuk – hepiend.

Szendy Szilvi és Peller Károly

Szendy Szilvi és Peller Károly

A színészi megvalósításról csak felsőfokon lehet beszélni, az énekesi teljesítményekről azonban egyáltalán nem tudok mit mondani. Alig vártam már, hogy a színház vezető musicaltenorját, Dolhai Attilát élőben, erősítés nélkül, operettszerepben hallhassam. Mert amit tévében – már a sok évvel ezelőtti Kifutóban is –, lemezen, kihangosított musical-előadáson hallottam tőle, az tetszett. Most csalódnom kellett, mert az előadás összes zenei számát mikroporttal énekelték, így Dolhai reális hangerejét nem tudtam felmérni. Szépen énekelt, megvoltak a magasságok is, de az operettet kissé másképp kellene énekelni, mint a musicalt – így kicsit idegenül hatott. Kékkovács Mara kedves, bájos jelenség, színészileg a kislány és a „báróné” is megvan benne. Alapvetően szépen énekel, viszont az erősítés az énekesi hibákat is felnagyította: nemegyszer kínos magasságot, máskor meg rekedt hangindítást – de lehet, hogy ez utóbbi tudatosan a 2. felvonás drámai jelenetéhez igazodott.

Huszti Péter

Huszti Péter

Peller Károly és Szendy Szilvi volt a táncos-komikus – szubrett pár. Mindketten sokrétűen hozták figuráikat, a padon ülős abszurd drámaparódiától a kergetőzős-táncolós, éjjel az omnibusz tetején lötyögős jelenetekig.

Volt még egy „örök szubrett”: Oszvald Marika. Az eddig látott előadásokhoz annyit tehetünk hozzá, hogy most is a szokásos őrületet hozza, egyik jelenete után Huszti Péter a – bocsánat – röhögéstől nem tudta folytatni a szövegét, pedig ki tudja, hanyadszor játsszák már együtt. Oszvald óriási bohóc: tütübe öltözve, a Hattyú halála és a Deborah egyvelegére spiccelve megint ovációt csal ki a publikunból. Sírva röhögőset.

Huszti Péter képviseli a darab filozófiai síkját, Tarpataky figurájának most ő az egyik legtökéletesebb megtestesítője: sárm, elegancia, őszes hajkorona, méltóságteljes járás és beszéd az ő nemes orgánumán – csak így hisszük el, hogy nem egy vén szatír akar némi vett boldogsághoz jutni Katóka patronálásával. Neki elhisszük a bölcsességet, a mély bánatban gyökerező jótékony szándékait…
Egy egy jól megformált karakterrel Magasházy István (tűzoltó) és Faragó András (hentes) is hozzájárult az est sikeréhez.

Szóval egészen jó előadás volt, majdnem maximális az öröm, csak a hangosítás zavart. Nem értem, miért kell, hiszen az Opera is játszik a Tháliában, ha jól tudom, kihangosítás nélkül. S bár Huszti Péter énekhangjának nyilván jót tesz, hisz ő mégiscsak prózaszínész, Oszvald Marika hangja is élvezhetőbb volt így, hiszen tudta, hogy hallják, így nem kellett sikítva erőltetni a hangerőt, de mégis, az énekművészetben járatos művészek, muzsikus lelkek, bohém fiúk-lányok a technika nélkül is el kell, hogy érjenek a publikumig.
S akkor tán felfigyel rájuk valaki a Bajza utca 10.-ből…

(Fotók: Operettszínház)

Hasonló bejegyzések