Dalesteket akarunk!

Eva Hornyáková, Pavol Remenár és Miriam Rodríguez Brüllová kamaraestje – 2010. február 18. BÓKA GÁBOR beszámolója

Pavol Remenar, Miriam Rodríguez Brüllová
Pavol Remenár, Miriam Rodríguez Brüllová

Voltaképpen nem ildomos zártkörű koncertről beszámolót írni. A koncert: közügy, a koncertkritika pedig annak eszköze, hogy a közügy a közbeszédben is megjelenjen. Ha most mégis kivételt teszek, annak oka nem más, mint a szóban forgó koncert műfaja. A dalest ugyanis fehér holló a budapesti koncertéletben – megkülönböztetett figyelemmel kell tehát kísérnünk, ha valaki mégis ilyesmire vállalkozik.

Mint a helyszínen, a Szlovák Köztársaság nagykövetének Stefánia úti rezidenciáján megtudhattuk: a szóban forgó este nem az első, és nem is az utolsó volt a nagykövetség és a Szlovák Intézet (Slovenský Inštitút) által szervezett koncertek sorában. A szép, századfordulós, szecessziós villa három egybenyitható terme ideális helyszín egy kis békebeli házimuzsikálásra – különösen, ha olyan nagyszerű előadók állnak rendelkezésre, mint az jelen esetben történt. Pavol Remenárt az utóbbi hetekben hallott Anyeginjei és Sharpless konzulja után már nem kell bemutatni a budapesti közönségnek; hozzá most a Szlovák Nemzeti Színház fiatal szopránja, Eva Hornyáková, valamit Miriam Rodríguez Brüllová gitárművész csatlakozott.

A gitárkíséretes dalestek nehézsége általában az adekvát műsorválasztásban rejlik. A nagyrészt zongorakíséretes dalirodalom nem minden darabja kelt kedvező hatást gitárral; ezt a problémát azonban jó ízléssel sikerült megoldani. A megszólaló számok egy részéhez szerenád-jellege miatt illett jól a gitár: ilyen volt a bevezetésül elhangzó Don Giovanni-szerenád, amit Pavol Remenár különösen szép dallamformálással, nem operaáriaként, hanem dalként értelmezve tolmácsolt. Szintén a szerenád-jelleg dominált a nálunk jószerivel ismeretlen finn zeneszerző, Oskar Merikanto két dalának (Annina; Pai, pai, paitaressu) előadásakor is. Az ismerkedés két felfedezéssel is szolgált: újfent rácsodálkozhattunk rokonnyelvünk különleges zeneiségére, dallamosságára, de ezen felül arra is, hogy a finn zeneszerzők mediterrán hangulatok iránti vonzalma nem merül ki Sibelius népszerű Hegedűversenyének zárótételében. Egy ismeretlen Paisiello-opera, a Gli zingari in fiera egy áriája (Chi vuol la zingarella) szintén a mediterrán hangulatot folytatta: a korai opera buffa életörömét sugározta – Eva Hornyáková éppen annyi könnyedséget és fűszert adott hozzá, amennyit a nem különösebben bonyolult mondanivalójú énekszám igényel. Ahogy Remenárnál, úgy Hornyákovánál is feltűnő volt a dallamrajz igényessége és a szövegejtés plaszticitása.

 Eva Hornyáková, Pavol Remenár és Miriam Rodríguez Brüllová
Eva Hornyáková, Pavol Remenár és Miriam Rodríguez Brüllová

Az este legizgalmasabb részét a Mikuláš Schneider-Trnavský feldolgozásában elhangzott három szlovák népdal jelentette. Bartók gyűjtései jóvoltából Magyarországon is vannak felületes ismereteink a szlovák népdalkincsről, s noha a magyar szerző zseniális feldolgozásaihoz nem érnek fel Schneider-Tranvský változatai, mégis érdekes a szlovák népdalokat autentikus, az eredeti népdalformához a Bartókénál jobban illeszkedő feldolgozásban is hallani. A két énekes eddigi erényei mellé evidens módon csatlakozott az anyanyelvi természetességű szövegejtés, amitől a szlovákul nem beszélők számára is csaknem érthetővé, de mindenképpen átélhetővé váltak a dalok. S egyben fontos figyelmeztetés volt ez a három népdal arra nézvést is, hogy milyen mély gyökerű közös kultúrkincs köti össze a két népet: nem egy dallamfordulatban ismerhettünk rá egy-egy magyar népdal jellegzetes fordulataira.

A koncert második részét zarzuela-részletek töltötték ki. Eva Hornyáková és Pavol Remenár egyaránt adekvát tolmácsolásokkal lepték meg a közönséget: Hornyáková előadását mértéktartó szenvedély, Remenárét némi ironikus távolságtartás jellemezte elsősorban. Miriam Rodríguez Brüllová virtuóz és stílusos gitárjátéka is Ginastera, Dyens, Rodrigo, Moreno Torroba, Pérez Soriano és Chapí dalaiban, illetve gitárdarabjaiban teljesedhetett ki igazán.

Az este tanulsága: minél több hasonló dalestre volna szükség – ha nem is a Müpa nagytermében, de hasonlóan hangulatos kamaratermekben. A mostani koncert közönségreakcióiból ítélve igény bizony volna rá. Kérdés, akad-e hozzá vállalkozó kedv.