3-1 = 2? – Az ördög matematikája

2007. október 29.

Sztravinszkij három egyfelvonásosa a Thália Színházban, 2007. október 28. – FÜLÖP KÁROLY kritikája

Az előadás plakátja

A Sztravinszkij-est plakátja

Kedves Olvasóim!

Mielőtt a fenti egyenlet igazságára elhamarkodottan rábólintanának, megvilágítom a problémát egy példával.
Tegyük fel azt az abszurd esetet, hogy egy ismert opera – legyen mondjuk a Tosca – első felvonása után közlik a nézővel, hogy a baritonista sajnos lerekedt, ezért a második kimarad, s rögtön a harmadikkal folytatják. Mit gondolna ebben a pillanatban a kedves olvasó? Ki ne mondja! Nos hát, hasonló történt ma a Sztravinszkij-esten…

Vidnyánszky Attila az ördöggel szövetkezett, s az ma este megbosszulta magát. Történt ugyanis, hogy Gulyás Dénes hangszálait az ördög megszállta, s a neves tenorista az első darab, A róka, torokszorongatós játéka után kénytelen volt szünetet kérni, majd lemondani az est második darabját, a Mavrát. Kis túlzással: a harmadik történetben az ördög elveszi a katona varázslatos hangszerét, a hegedűjét, nos, ez ma este előbb megtörtént, romjaiba döntve a rendezői koncepciót. Mondhatja persze a kedves olvasó, hogy azért ez mégsem a Tosca esete, mert ott a cselekmény csorbul, itt pedig két darabot mégiscsak láthatott a néző. Ebben is lehet persze igazság, de valljuk be: az Operaház ezzel az esttel nem a hagyományos operalátogató közönséget célozta meg, hanem a kuriózumok iránt érdeklődőket, s aki megnézi az előadást, az sem elsősorban, vagy nem csak Sztravinszkij zenéjéért megy, hiszen azt hanghordozókon vagy dvd-n különböző előadásokról megkaphatja. Ami az igazi csemegét kínálja, az Vidnyánszky rendezése, gondolkodásmódja és koncepciója.  Ez ma este töredékben maradt, az üzenet csak torzóként juthatott el a publikumhoz. Nevettünk persze a bögyös csibéken és a csapos kakasokon, lelkesen tapsoltunk a tehetséges musical szakos hallgatók játékának, de nekem A katona története is csak nyomokban maradt meg, mert dúltam-fúltam, hogy amiért jöttem, nem kapom meg – nem kis pénzért váltott jegyemért! (Ez persze egy másik cikk témája lehetne, miként szorulnak ki a kispénzűek, az idősek s a lelkes rajongók az Erkel Színház bezárta után az Opera föld-, majd első és második szintjéről az aránytalanul magas helyárak miatt – afféle Vauquier-panzió ez – , s a Thália helyárai sem pótolják az Erkel-adta lehetőségeket.)

Gulyás Dénes, Daróczi Tamás, Tóth János, Rácz István és a színművészetisek a Rókában (Fotó: Éder Vera)

Gulyás Dénes, Daróczi Tamás, Tóth János, Rácz István és a színművészetisek a Rókában (Fotó: Éder Vera)

Szóval ilyen gondolatok tolultak fejembe, s hiába virgonckodott farkincájával az ördög a Katona történetének végén, hiába lebegett a főhős arájával a színpad felett, miként Chagall vityebszki parasztjai, már nem lehetett makulátlan az élményem… Ma estére a látottakból és – az egyébként igen színvonalas – műsorfüzet képeiből és szövegéből kel rekonstruálnom a maradékot, így most nem is taglalnám részletesen a látottakat. Vidnyánszky Attila maga így nyilatkozik tervéről:
„Három különálló történet került egy estén színpadra, de a sorrendet én határoztam meg. A katona történetével zárul az este. Ez a mű a legmélyebb gondolatokat kifejező példabeszéd, az ördög jelenlétéről, a kísértéseiről és csábításairól, az életünkben megjelenő uralkodásáról szól. Ebből próbáltam az első két fricskát, A rókát és a Mavrát is színpadra állítani – mert ezekben is jelen van a csábítás, a kísértés, a bosszú és a csalás – , így fogtam össze a történeteket. A három mű együtt fokozatos elmélyülés és már a keretjátékban jelen van az ördög, igaz, a nézők számára még nem egyértelműen azonosítható módon. A figurák átúsznak egyik történetből a másikba… És mindehhez jött még Chagall, mert kellett még valami, ami kifejezi ezt a furcsa érzést, az orosz folklór elemeire is támaszkodó zenei érzést és a díszletfalakra, ami egyszerre ház is, meg doboz is, mert nem akartunk konkrét helyszínt, szóval nemes egyszerűséggel felfestettünk chagalli motívumokat a falakra. Ahogy rikít, kiabál ki Chagall kakasa a vászonról, ugyanúgy rikít, kiabál a zenéből is a kiskakas, amikor segítségre szorul, és ezt próbáltuk harmonizáltan megjeleníteni a látványban is.”

Ennek megfelelően erőteljes a színek dinamikája Alexandr Belozub jelmezeinek, s miután mindhárom műben a férfi és nő problematikája is megjelenik, hangsúlyozottak a burleszkesen felnagyított elsődleges és másodlagos „nemi jellegek” is. Mai korunkra utal, hogy a női mellek olykor kisebbre és nagyobbra vehetők, tépőzárral tapaszthatók vagy leszedhetők. A jelmezek harsányságát, színkavalkádját a díszletekkel ellenpontozza Belozub: a színpadi minimalizmus jegyében – s az eredeti szerzői utasításokhoz igazodva – kevés elemet használ; a már előbb említett dobozt, illetve a hátsó színpadi síkban egy tekerhető vásznat, amelyen Chagall-illusztrációk jelennek meg pasztellben, s ezek tovatekerésével, azaz régi filmes háttértechnikával érzékelteti a katona hazafelé tartó útját, vagy Vidnyánszky szavaival: „mintegy szimbolizálva azt az utat, amit bejártunk.”

Molnár Gyöngyi az ördög szerepében (Fotó: Éder Vera)

Molnár Gyöngyi az ördög szerepében
(Fotó: Éder Vera)

A színpadi megvalósításra vonatkozó szerzői utasítás mindhárom mű esetében igen fontos. A róka esetében ezt olvashatjuk Sztravinszkijtól: „ … bohócoknak, táncosoknak és akrobatáknak kell előadniok, lehetőleg emelvényen, mögötte zenekarral. A szerepek némák. Az énekesek (két tenor és két basszus) a zenekarban foglalnak helyet.” A zeneszerző kifejezetten hangoztatta, hogy műve nem opera, tehát a szólisták nem szerepeket szólaltatnak meg, hanem mindig úgy szólalnak meg, ahogy a zene kívánja. Vidnyánszky ezt építi tovább a szereplők lekettőzésével, az ördög bábjaiként szerepeltetve őket, de az öltönyös szólistákat is itt-ott bevonja a játékba. A katona történetének puritán színpadát pedig az életrajzi és történelmi események hatása indokolja: az első világháború mind a zeneszerző mind a szövegíró, Charles Ferdinand Ramuz életére kihatott: Sztravinszkij elszakadt oroszországi családi birtokától (vö. Chagall – Vityebszk – A katona történetének háttérvászna), Ramuz szerzői jogdíjai megcsappantak, így olyan mű megírását tervezik, ami a lehető legkönnyebben színre vihető, nem igényel nagy zenekart, nagy színházat és szereplőgárdát, és könnyen bemutatható bárhol, akár valamiféle gördülő színház formájában is. Nos, Vidnyánszkynál forgószínpadot látunk, egyik oldalán a vászonnal és a színpadra helyezett kamarazenekarral, a másikon egy vastraverzzel, melyre lépcsők vezetnek. A vászon a fináléban árnyékszínházként is funkcionál.

Hogy miként áll össze a teljes koncepció? Mindenki meggyőződhet a további előadások valamelyikén. Jegy van még bőven. A 33%-os akció ellenére is. A mai előadás kárvallottjai pedig – ha elfáradnak a MÁO szervezési osztályára – a mai jegyük bemutatásával valamelyik későbbi előadásra kapnak egy újabb jegyet, s akkor megnézhetik a kimaradt Mavrát is. Ez persze azokat nem vigasztalja, akik például vidékről jöttek fel ma estére, vagy nem tudnak elmenni a szervezésre. Magam sem tudok, de majd szépen megkérek egy jegyszedőt, neki bemutatom a mai jegyemet, hátha talál valahol egy sámlit nekem.
Mindenesetre ez nemes gesztus volt az Operától, mondhatnám: kötelező.
Köszönjük is, és mindenekelőtt jobbulást kívánunk Gulyás Dénes művész úrnak, s kívánjuk, hogy hangja régi fényében csillogjon a következő előadásokon.

Mindenkit arra buzdítok: jöjjön a Tháliába, gondolkodjon együtt Vidnyánszkyval, olvasson utána a dolgoknak – komplex művészeti élményben lesz része. Mit fog látni? Hát operát, azt nem! Bár a műsorfüzet a Katona fogadtatásával kapcsolatban írja, én megkockáztatom Vidnyánszky Attila Sztravinszkij-estjére is: egyszeri formájú mesterművet.

Felh. irod.: az ea. műsorfüzete. (szerk.: Éry-Kovács András)

további részletek az előadásról

Hasonló bejegyzések